Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


A csodatevő (1962) filmelemzés (Németh Zsófia, 2012)

2012.05.06

 Bevezető

 

A fekete-fehér, magyarra is szinkronizált film 1962-ben készült, 50 éve. Ennek ellenére tartalma és ereje nem merült ki, hiszen még a mai napig megérinti a közönséget. A rendező Arthur Penn, aki híres amerikai filmrendező volt, bár filmjeinek száma nem nagy. Az ő rendezésében készült 1976-ben a híres Bonnie és Clyde című, szintén igaz történetet feldolgozó alkotás. A Csodatevőben a főszereplőt, Helen Kellert Patty Duke játszotta, aki mesteri játékáért, az Anne Sullivant játszó Annie Bancrofttal együtt Oscar-díjat kapott.

Helen Keller az amerikai Alabama államban született, Tuscumbiában 1880-ban. A 19. század elején, születésének korában Amerikában és a többi földrészen is még javában folytak háborúskodások, bár az ipar és a társadalom is nagy változásokon ment át. Amerika nagyhatalommá vált ebben az időszakban, az USA elnöke Theodore Roosevelt volt 1901-1909 között, elődje William McKinley volt. A 19-20 században ipari nagyhatalommá válása, az ipari fejlemények nagyban megváltoztatták a társadalmat. A későbbi történelmi változások között és a háborúskodásban fontos megemlíteni a hidegháborúban való bekapcsolódásukat, a nagy gazdasági világválságot, illetve Pearl Harbor megrázó, váratlan japán támadást.

A 19. század végére a gyógypedagógiai gondolkodás Európában már nagyon előrehaladott volt, és kezdett kirajzolódni a tudományterület határa, és interdiszciplináris kapcsolatai. Azonban még mindig jellemzőek voltak a gyűjtőhelyen, a sérülteket összetömörítő, szegregáló jellegű intézetek. A fogyatékosság megítélése még közel sem volt integratív. Azok a szakemberek, akik felelősséget vállaltak az ilyen esetekért, inkább az orvostudomány vagy az egészségügy körében foglalatoskodtak.

A film rövid, alaptörténete és alapproblémája a sérült gyermek születésével kezdődik. A klasszikus családmodellben a jómódú, polgári életmód jó esélyeket biztosított egy újabb gyermek születéséhez. Helennek egy kamasz fiútestvére van, születésekor, akit csak Helen későbbi életkorában látunk már felnőttként. Helent szülei, és főleg Édesanyja féltő szeretettel nevelik, Apja és a család többi tagja vonakodva tűrik meg a sok problémát okozó gyermeket. 6 éves kora körül Helen az addigi viselkedéséhez képest is dühösebb és dacosabb lesz. Egyre nehezebb a szülőknek kordában tartani őt és a vele való kommunikáció képtelennek tűnik. Az édesanya unszolására egy nevelőnőt hívnak Helenhez, kinek fiatalsága és tapasztalatlansága miatt kételkedő odafordulást kell viselnie az első hetekben. A film két szálon fut; egyrészt Helen élete és lelki folyamatai, a másik szál pedig a szintén sérült, gyermekkori emlékeivel küzdő Anne Sulivan, a nevelőnő lelki változásai. A siket-vak gyermeket tanítani akaró nevelőnő sok akadályba ütközik, de elhivatottsága és személyes érintettsége, valamint saját emlékei nem hagyják feladni a küzdelmet, a kétkedő családdal szemben sem.

 

Elméleti háttér

Ranschburg (1998) a normalitás és az abnormalitás fogalmát több szempontból közelíti meg. A helyes és helytelen viselkedésen, a normákon és a kulturális meghatározottságon túl eljutunk a szubjektív betegségtudatig és a „hiányos alkalmazkodás” kritériumáig. Nagyon fontos különbséget tenni és – hozzácsatolva a „hiányos alkalmazkodás” kritériumához – felnőttkori és gyermekkori abnormalitás között. Illetve nagyon sok szempont merül fel az életkori sajátosságok tekintetében is. Összességében nehéz egy egységes kritériumrendszert alkotni, hiszen egy bizonyos viselkedés egyik ország normáinak megfelelően nem abrnormális, más kultúra tekintetében azonban elítélendő.

A család a legelső és legfontosabb szocializációs kiscsoport a gyermek életében. Az ember kulturális szokásait, a viselkedés mintáit, a szocializációs kötelékeket ebben a közegben tanulja meg. A család szerepe fontos még abban, hogy hidat képezzen a társadalom és a gyermek között. A család szerepe elsődleges, érzelmi és viselkedésmodelleket ad, diszpozíciókat nyer általuk a gyermek, értékrendszert épít fel. Ezzel segíti a majdani adekvát elhelyezkedést és mozgást a társadalomban. Spontán és tudatos elemek váltják egymást a nevelés során a családban, és mindkettő egyaránt fontos. Fontos elemek még a szociális tanulás és a családi identitás kialakulása.

A hagyományos család kettős vezetésű; anya és apa által, ahol az apa kifelé képvisel, az anya pedig érzelmi, befelé képviselő szerephez jut. Napjainkban ez a klasszikus modell felbomlóban van, sokszor a „ki a kompetens?”-elv érvényesül, az egyenrangúság lép előtérbe. Fontos még A férfi és a női szerepek szocializációs megerősítése, amely szintén erősen befolyásolja az adott nemhez tartozó viselkedésmintákat.

A család mint egység, egy külön rendszer, hatást gyakorol bármely tagjára. A benne élők problémáinak megoldása nagyban függ attól, hogy a családban mi a szokás. Sok esetben a gyermeken „csapódik le” a család egy tagjának, vagy egy, vagy több tagnak a konfliktusa, problémája. A család egészsége döntő jelentőségű a felnövekvő gyermek egészsége szempontjából.

Minden család sajátos szerkezettel, szokásokkal rendelkezik, nincs két ugyanolyan helyzet, félépítés, megoldási forma. A nevelői attitűdök ezért változatosan alakulhatnak a családban. Az ideális nevelői légkörhöz fontos a szülők, kiegyensúlyozott, kongruens kapcsolata, összehangolt és egyetértő nevelésmódja, a gyermek iránti szeretet és bizalom, a biztonságnyújtó, követelményeket, erőt és oltalmat egyaránt képviselő szülői magatartás, a nevelésmód rugalmassága, nyitottsága, a nevelői ráhatásoknak a gyermek személyiségéhez alkalmazkodása. Bagdy Emőke (1994) Ranschburg nyomán foglalja össze a nevelői attitűdöket, melyek az emocionalitás és a nevelési folyamat vezérlésének két szálán közelíthető meg. Ezek alapján négy alapvető forma különíthető el: meleg-engedékeny, hideg-engedékeny, meleg-korlátozó, hideg-korlátozó. Kozéki Béla (1975) nyomán írja le Bagdy (1994) a nyolc alapvető nevelői modellt, melyek faktorai a család emocionális klímája, a nevelési rugalmasság és a következetesség ereje. Ezek a következők: harmonikus, liberális, ambiciózus, túlvédő, hideg-demokratikus, elhanyagoló, drilles, és diszharmonikus.

A sérült gyermek születésének következményeit és a körülmények alakulását a teljesség igénye nélkül foglalom össze. A fő szempontom a lehetséges befolyásoló tényezők a feldolgozás szempontjából, a feldolgozás alaplépései, a lehetséges érzelmek és reakciók a családban. A követező tényezők nagyban befolyásolják a sérülés családra gyakorolt hatását: a sérülés természete, súlyossága, szembetűnő volta, a bekövetkezés időpontja, betegség befolyása, a gyermek neme, testvérek száma és egészségi állapota, születési sorrend, szülők életkora, család aktuális életszakasza, a család nagysága, a család többi tagjának elérhetősége, a család általános egészségi állapota, a szülők iskolázottsága, a család anyagi erőforrásai, a család lelki erőforrásai, a családnak a valláshoz való viszonya, életstílusa, értékrendje, a környezet értékrendje, a rendelkezésre álló információk, s azok elérhetősége, felhasználhatósága, és a családot körülvevő tágabb közösség.

A szülőpár elvárásait darabokra törő sokk, hogy probléma van, az addig „tökéletesnek várt” gyermekkel, követhető életutat jár be.A sérültség feldolgozásában a családok különböző szakaszokon mennek át, mely szakaszokban jellegzetes érzelmek és reakciómódok jelennek meg. Kálmán Zsófia Noland és Miezo alapján foglalja össze, hogy négy nagy szakasz különíthető el:

1. A szülőben tudatosodik, hogy a gyermekekkel kapcsolatban valami komoly probléma van.

  1. Megismeri a problémát és megérti annak természetét.

  2. Energiáit a probléma okainak kiderítésére összpontosítja.

  3. Figyelme a megoldási lehetőségek felderítése felé fordul.”

Alapvetően a befolyásoló tényezők közé tartozik a genetikai faktor, a génállomány, a temperamentum (ami már az anyaméhen belül is megmutatkozhat, a motivációban, abban, hogy miért, mit, hogyan csinál), a központi idegrendszer betegségei, gyulladások, sérülések, az immunrendszer, a családi körülmények, amikről előzetesen már szóltam, és a szintén említett szociokulturális tényezők. (Vetró, 2008, 21-22. p.)

Az agresszív viselkedést fontosnak találom kiemelni, mivel ez a viselkedés az ember elég életciklusában megjelenthez, különböző színezettel. Az agresszióban erőteljes szerepe van a genetikai faktornak (öröklött hajlamok az agresszív viselkedés preferálására, hormonok, nemi meghatározottság), de szocializációs megerősítések is igazán erősen hatnak rá. Csecsemőkorban a szükségletkielégítéshez, és ebből fakadóan a késleltetési képesség hiányához, és frusztrációhoz kapcsolódik a düh. (A csecsemő éhes; sír.) Kisgyermekkorban nincs arányban a fejlődés és az akarat, az egocentrizmus erősen befolyásolja a mindennapokat. Kezdetben nincs a feszültség és a reakció között nincs késleltetés, a feszültségoldás képzeleti vagy más úton is megvalósulhat. Az agresszív viselkedés rizikótényezői között van az érzelmi elhanyagolás, a kötődés hiánya, a magányosság, szülői agresszív minta, hideg nevelés (korlátozó, vagy engedékeny attitűd is). Az agresszió mellett még fontos megemlíteni a félelmet és a szorongást, amelyek viszont előzményei is lehetnek egy agresszív viselkedésnek.

A családi nevelésben nagyon fontos, hogy a fent említett folyamatok koordinálása adekvát módon történjen a gyermek és a szülő részéről is. A gyermek és a környezete is megfelelően tudja kezelni azokat, a gyermek tanulja meg életkorának megfelelően oldani a feszültséget. A szülő az életkori sajátosságok figyelembevételével jutalmazza, vagy büntesse a viselkedést.

 

A csodatevő

A Csodatevő című film Helen Keller óvodás/kisiskolás kori gyermekkorát dolgozza fel, amikor egy fiatal nevelőnő kerül be a családba, annak érdekében, hogy az addig nagy részt határok nélkül élő gyermek életét jobbá tegye. A főszereplőn kívül a többi szereplő is lelki változáson megy keresztül a film során.

Helen születésekor az orvos tapasztal problémákat a gyermekkel kapcsolatban, de a szülőket azzal nyugtatja meg, hogy ez mulandó, és a gyermek egészséges lesz; az orvos szerint „Fertőzések jönnek-mennek...”. A szülők természetesen átesnek azon a traumán, hogy tökéletesnek várt gyermekükkel probléma van. Az orvos szinte magára hagyja a szülőket, az Anya pedig féltő aggodalommal figyeli gyermekét, s gyorsan rájönnek siketségére és vakságára. Az elkövetkező éveket nem jelenítette meg a film, Helen már 6 éves kora körüli éveket láthatjuk, amikor már a családi nevelés, szocializáció és kommunikáció sajátos volta kialakul a gyermek sérülésének megfelelően.

A család és Helen azzal küzd, hogy nem tudják megérteni egymást, csak az Anya túlféltő odafigyelése által jut bizonyos információhoz arról, hogy gyermeke mit kíván. (Például szemet a babájára.) Azt is csak az Anya látja, vagy akarja látni, hogy gyermeke mennyire okos, és belső ösztön vezérli abban, hogy ne hagyja ezt a lehetőséget elveszni. Ezért könyörög férjének, hogy fogadjanak mellé nevelőnőt.

Keller kapitány, az Apa szigorral és talán egy kis távolságtartással fordul Helen felé. De én úgy látom, hogy a távolságtartása nem feltétlenül a nem pozitív odafordulás jele. Keller kapitány egy klasszikus értelemben vett családapa szerepet tölt be, aki kifelé közvetítő családi vezető. A történelmi, társadalmi korszaknak megfelelően tiszteletet parancsolóan viselkedik, a családban az ő szava az első és megmásíthatatlan. A klasszikus családmodellnek megfelelően úgy véli, hogy a gyermeknevelés gondja az Anya felelőssége, és ő elsődlegesen családfenntartó, és támogató közelséget biztosít az anyának.

A fiútestvér bizonyára féltékenységgel fűszerezve nézi Helen és Kate (anyja) kapcsolatát. Ezekben a viselkedésformákban erőteljesen jelen vannak a nemi szerepek. Kate érzelmi képviselő, mint nő, és a sérült és gyámolításra méltó leánygyermek védelmében mindent elkövet. James, a fiútestvér, férfiúi voltának megfelelően nem engedheti meg magának a nyilvános féltékenykedést testvére iránt, emellett Keller kapitány is erőteljesen elnyomja a fiatal felnőtt férfi véleménynyilvánítási törekvéseit. Ebben az is benne rejtőzik, hogy Édesapja merev szemléletét, fia nem feltétlenül követi, és talán reálisabban látja a helyes megoldási lehetőségeket, míg Keller kapitányt merev elvei vezérlik.

Helen hat év körüli gyermek, aki sajátos kommunikációjával és megküzdési módszereivel próbál érvényt szerezni vágyainak és szükségleteinek. Mielőtt a nevelőnő megérkezne, viselkedése egyértelműen nagyon frusztrált; nem tudja magát kellőképpen megértetni, a hol túlféltő, hol szigorú anyai és apai nevelési attitűdök, a megfelelő szükségletkielégítés, az akadályozottság, a „bezártság” (siketség és vakság okán), magányt, meg nem értettséget és agressziót szül. Helen akadályozva van szükségletei kielégítésében, és a biztonságérzete egyedül az anyai vigaszban van kielégítve, hiszen a korlátok nélküli életében máshol nem talál határokat, viszont keresi azokat. Figyelemfelhívó viselkedésében olyan gondolatok érződnek, mint a „figyeljetek rám”, „törődjetek velem”, „nem vagyok buta, csak nem tudom elmondani”. Ezeket az érzéseket, a frusztrációt agresszív és nonkonform magatartással juttatja érvényre, és jelzi; kiborítja a kistestvért a bölcsőből, verekszik, sír. Anne felismeri, hogy Helen körül forog a családi élet, bár ez eleinte nem feltétlenül rajzolódik ki. Egyik fontos jelenet ennek a közös étkezés. Nagyon sok jellegzetességet megmutat a családi szokásokból; Helen ott eszik, ahol akar, azt amit akar, onnan veszi el az ételt, ahonnan akarja (határok és megfelelő szabályok hiánya). Ha ezt a szokást Anne nem tartja be, mert elhúzza a saját tányérját Helentől, a kislány nagyon agresszíven viselkedik. Anne az első, aki úgy kezeli Helent, mint egy átlagos gyermeket, és olyan viselkedést is vár el tőle, ami Helen számára nagyon szokatlan.

Helen sok helytelen megerősítést is kapott, például az agresszív viselkedésének megerősítését. Ez Kate, anyja viselkedésében nem tudatos, ő csupán lenyugtatni, lecsillapítani akarta „jutalomfalatokkal”, mintegy „betömni a száját, addig se okoz bajt”-jelleggel. Így azonban megerősítette benne reakcióinak esetleges sikerességét. Ezeket a tanult, tapasztalt viselkedésformákat Anne-nek nagyon nehéz volt leépíteni, nehéz volt kialakítani a kérés formáját, hiszen a szükségletek jelzésére addig Helen-nek korlátozottan volt lehetősége.

Anne Sullivan érkezését követően minden megváltozik. Anne szembeszáll Keller kapitány merev elveivel, és a gyakorlati, Helen személyes problémájának megfelelő, személyre szabott megoldásokat keres, és akarja azokat érvényesíteni. Ebben a klasszikus családmodellben, és az akkoriban fenn álló férfi-női társadalmi különbségekkel mit sem törődve, Anne nőként ellentétbe állítja Keller kapitány elveivel saját elképzeléseit. Az is nehézséget okoz, hogy ebbe a nagy részt zárt családmodellbe nehezen engednek be kívülállókat. Az természetes, hogy a cselédek az élet minden területén, így a gyermeknevelésben is kiszolgálják a családanya, Kate szükségleteit, de Anne, a nevelőnő, már végképp kívülálló, aki mit sem tud arról, addig mi folyt a családban. Ennek ellenére Anne objektív és egyenes elvei sokat segítenek az érzelmekkel vezérelt, addigi tapasztalatoktól befolyásolt családtagok szemléletváltásában.

A film két fő lelki szálon fut, egyik Helené, másik Anneé. Annet hányattatott gyermekkorának emlékei üldözik. Testvére is és ő maga is sérült, testvére testileg, ő pedig majdnem vak volt, de sok operációt végeztek rajta. Testvérét is elvesztette, aki tüdővészben halt meg, amikor mindketten intézetben nevelkedtek, szörnyű körülmények között. Anne sokszor felidézi magában (egy-egy esemény, vagy álom esetén) testvére emlékét, akit szintén James-nek hívtak, mint Helen bátyját. A filmben több csúcspont érkezik el a szereplők lelki változásában. Anne megnyílik a család felé és fordítva. Elmeséli történetét, amiből a szülők megértik, hogy Helen mennyire szerencsés helyzetben van, és elvetik az intézménybe adás gondolatát. Anne magában és képességeiben is kételkedik, segítségért fohászkodik, úgy érzi nem elég a tudása ahhoz, hogy továbbvigye a Helennél elért eredményeket. Kettejük kapcsolata is küzdelmes, és mint két tojás, mintha nem férnének meg együtt. Mindketten erősek, határozottak, és rafináltak. Mindkettejükre jellemző a küzdés, az akaraterő. A családi nevelés szubjektivitásának kiküszöbölése érdekében Anne egy távoli kis házba költözik néhány hétre Helennel, ahol nagy eredményeket érnek el, Anne pedig igazán ekkor megy át legfőbb lelki csomópontjain. A szülők félve, de beleegyeznek.

A sikereket látván James és a szülők is bizakodva fordulnak Helen felé, és próbálják átvenni Anne tanácsait. Helen azonban tisztában azzal, hogy befolyásolhatja szüleit, így a kis házból való visszatérés utáni közös étkezés krízispontja (Helen újra próbálkozik ellenállni) után Anne következetességre kéri a szülőket. Ekkor már Keller kapitány is kezd kitörni merev elveinek árnyékából, és James, a fiútestvér is szembeszáll vele, képviselni tudja véleményét, mi szerint egyetért Anne-el abban, hogy Helen el van kényeztetve, és ugyanolyan szabályokat kellene felé támasztani, mint amilyenekkel egy átlagos gyermek is szembe kerül.

A család össze tagja sok lelki változáson megy át. Kate sok információhoz jut arról, hogy tud gyermekével megfelelően kommunikálni és következetes lenni. Keller kapitány elfogadóvá válik gyermekével szemben és elfogadóvá válik mások, esetleg reálisabb véleményével kapcsolatosan. Szerepe nem lesz megkérdőjelezett a családban, de ő is ember, nem tévedhetetlen. James ironikus, fiatalos felfogása nem változik, csak az addigi véleményét nyíltan ki meri jelenteni, hiszen Annetől megerősítést kapott, hogy azzal a meglátásával nincs egyedül. Anne saját gyermekkori élményei feldolgozhatóbbá válnak, és barátja és szeretetre talál a Helenhez való kötődésben. Anne legfőképp a „Hogyan?” kérdésekre ad választ a családnak, illetve önmagának.

 

 

 

 

Felhasznált irodalom:

Bagdy Emőke: Családi szocializáció és a személyiségzavarok. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 1994

Dr. Ranschburg Jenő: Pszichológiai rendellenességek gyermekkorban. Nemzeti Tankönyvkiadó, Budapest. 1998

Vetró Ágnes szerk.: Gyermek – és ifjúságpszichiátria. Medicina Könyvkiadó Rt., Budapest, 2008

Dr. Kálmn Zsófia: Bánatkő. Sérült gyermek a családban. Bliss Alapítvány, Budapest. 2004

Internetes oldalak:

2012.04.25.:

http://www.port.hu/a_csodatevo_the_miracle_worker/pls/fi/films.film_page?i_film_id=67214

http://hu.wikipedia.org/wiki/Helen_Keller